Keleti Nyelvek Iskolája

Biciklivel a Sárga-folyóban:
P. Szabó Sándor sinológus

Magyar Narancs • Czifrik Balázs • 2005. január

Az ELTE Kelet-ázsiai Tanszékének oktatója. A világ elit sinológusai közé tartozik, és Kínában helyi rockzenész is volt. Ma a kutatás és az oktatás mellett egy távol-keleti üzleti tanácsadó cég vezetője.

Magyar Narancs: Nemrég érkezett vissza Amerikából, ahol azokat a kutatási eredményeit ismertette, amelyek újraértelmezhetik az ókori Kínáról alkotott tudásunkat. Pontosan miről van szó?

P. Szabó Sándor: Az Egyesült Államokban az Újonnan felfedezett ókori kínai szövegek nemzetközi konferenciáján vettem részt. Kínában az utóbbi években a régészet fellendülése, valamint a látványos gazdasági fejlődést kísérő építkezések miatt egyre több régi szöveg kerül elő a föld mélyéből. A közelmúltban például birtokába jutottunk egy olyan, Kr. e. 4. századból származó, bambuszlapokra írt Tao Te King (Lao-ce)-kéziratnak, amelyhez kapcsolódott egy eddig teljesen ismeretlen szöveg is. Ez a szöveg egy világkeletkezési elméletet ír le, ugyanakkor új megvilágításba helyezi az ókori kínai filozófia számos alapvető fogalmát, így a jin és a jang fogalompárt is.

MN: Mit tudunk meg erről a két fogalomról, és ön hogyan kapcsolódik ehhez?

PSZS: Ebben a szövegben kulcsszerepet tölt be két fogalom: a 'szellemi' és a 'ragyogó'. Ezek jelentése azonban ismeretlen volt számunkra, így sokáig a szöveg egésze homályos és érthetetlen volt. Végül sikerült rájönnöm, hogy e két fogalom mit is jelent, és ezáltal sikerült megfejtenem magát a szöveget is. A szövegből kitűnik, hogy a korabeli elképzelések szerint a jin és a jang a világot felépítő anyagi szubsztanciának, a párának (qi - ejtsd: csi) a két ellentétes természetű alapmódosulata. A 'szellemi' az összesűrűsödő földi qit jelöli, míg a 'ragyogó' a táguló égi qit. Ezzel a munkámmal szereztem meghívót a mostani konferenciára is, amelyen a téma legjobbjai vettek részt. Európából összesen hárman voltunk.

MN: Kínában azonban ön nemcsak tudósként ismert, hanem rockzenészként is.

PSZS: Ez azért túlzás. Az 1993-1994-es tanévben jártam először ösztöndíjjal Kínában, a Shandong tartománybeli Ji'nan nevű kétmilliós 'kisvárosban'. Én akkor itthon szólógitáron játszottam különböző zenekarokban, és természetesen a kézipoggyászokkal a gitárt is fölvittem a repülőgépre. Ekkor Kína még isten háta mögötti helynek számított, Ji'nan pedig még távolabbinak. A városban alig volt telefon, internetről nem is hallottak, a bankban pedig golyós számológéppel számolták ki az ösztöndíjamat, ami néha el is keveredett. Igaz, ekkor még Peking is földszintes viskókból állt, és a külföldi befektetők érdeklődése is csekélyebb volt, mint most. Ráadásul elég fagyos nemzetközi légkör vette körül Kínát a Tienanmen téri események miatt.

MN: Ez a fagyos légkör a mindennapokat is jellemezte?

PSZS: Amikor megérkeztem Kínába, egy kicsit úgy éreztem, mintha gyermekkorom Magyarországába tértem volna vissza. A szobámban volt egy televízió, és reggelizés közben gyakran néztem a hírműsort. Máig emlékszem, ahogy az egyik szakértő azt fejtegette a tévében, hogy Kínában nincsenek AIDS-esek, de ha lennének is, azonnal megtennék a kellő intézkedéseket a lakosság biztonsága érdekében. A hatóságok később mégis beismerték, hogy a helyzet mégsem olyan rózsás. A biztonság akkoriban kulcsszó volt Kínában. Még a külföldieknek is azt mondták, hogy a saját biztonságuk érdekében nem mehetnek bizonyos területekre. Ettől függetlenül mentünk, bár voltak olyan hallgatótársaim, akiket a rendőrök hoztak vissza az egyetemre. Azt azért hozzátenném, hogy senkinek semmi bántódása nem esett, megúszták annyival, hogy írásban 'önkritikát' kellett gyakorolniuk. De az eredeti kérdésre visszatérve, mi nem fáztunk a fagyos légkörben, mert Ji'nan egyike annak a négy városnak, amit úgy hívnak, hogy a Négy Nagy Tüzes Kemence. Nyáron például Ji'nan mellett kiszáradt a Sárga-folyó, és a medrében bringáztam Arany Oroszlán márkájú rozzant kerékpárommal.

MN: Ji'nanban milyen rockzenei élettel találkozott?

PSZS: Semmilyennel. A felhozatal a tingli-tangli limonádé zenében merült ki, így nem is gondoltam arra, hogy zenekarom legyen. Aztán, hogy a nyelvtudásomat fejlesszem, nagyon sokat ismerkedtem, ami egyáltalán nem volt nehéz. Akkoriban nagyon kevés külföldi volt Kínában, a helybeliek szívesen álltak szóba velünk, én pedig örömmel beszélgettem a bicikliparkoló-őrrel éppúgy, mint a pártfunkcionáriusokkal. Így aztán belebotlottam rocker, illetve bluesos kínaiakba is. 'k vittek olyan zenekarokhoz, akik szívesen játszottak együtt egy magyar gitárossal.

MN: Ezek az emberek milyen nyugati zenéket hallgattak?

PSZS: Alig valamit. Egy-két kalózkazettát másolgattak, de csak néhányan ismerték a Nirvanát, a Guns 'n' Rosest vagy a többi aktuális világsztárt. 1993-ban Kínában csak három valamirevaló rockzenekar volt: a Cui Jian köré szerveződött együttes, továbbá a Tang-dinasztia és a Fekete Párduc. 'k mára egész Kínában ismertek lettek, és sztárokként élnek. Cui Jian különösen említésre méltó, úgy fogalmaznék, hogy ő a kínai Hobo. Van egy híres száma, amit úgy ad elő, hogy egy vörös kendővel beköti a szemét. Kínában a vörös a házasság színe, egyebek mellett. A dal egy lányról szól, aki a kezénél fogva vezeti maga után a bekötött szemű férfit. A szöveget persze ki így, ki úgy dekódolja. A refrénje magyarul nagyjából így szól: 'Úgy érzem, hogy nem vasból vagy, / Csupán oly kemény és rideg vagy, akár a vas. / Úgy érzem, a tested vérben ázik. / A kezed forróságából vélem.'

MN: Kicsit olyan az egész, mintha a 70-es, 80-as évek Magyarországán járnánk.

PSZS: Nem egészen. Inkább a 60-as évekre hasonlított. Időközben összeálltam egy énekessel, Wunak hívták, és egy kis szubkulturális pezsgést csináltunk a tartományban. Shandongban mi voltunk az egyetlen rockzenekar, Kínában pedig mi játszottuk először a Johnny B. Goode-ot. A fellépések is érdekesek voltak. Ji'nannak volt egy úgynevezett 'zenei szalonja', amelyet óriási művházként kell elképzelni: szalonzenekar ült a színpadon, lent pedig rengeteg kínai táncolt - a párttitkártól kezdve a kofán át mindenki -, konszolidáltan. A szalonzenekar vezetője kitalálta, mi lenne, ha bizonyos napokon beugranánk a zenekarba, és döngetnénk egy kis rockot. Mi belementünk a játékba. Minden koncert előtt a zenekar tagjainak kiosztottuk a kottákat, aztán fölváltva játszottunk bluest és rockot.

MN: A közönség hogyan fogadta?

PSZS: Nagyon zavarba jöttek, nem tudták, mit kell erre táncolni. Aztán amikor a környékbeli külföldi diákok is elkezdtek járni a koncertjeinkre, megtörtént az igazi kulturális interakció. A kínaiak nagyon gyorsan koppintották a vonagló mozdulatsorokat, és boldogan ropták együtt a nyugati fiatalokkal.

MN: Sztár lett odakint? Nyomultak a kínai tinilányok?

PSZS: Helyi szinten ismertté váltunk, de ez semmilyen különös hatással nem volt az életünkre. Az egész abban merült ki, hogy időnként megismertek bennünket az utcán. A koncertekre mindig biciklivel jártunk, bár télen kicsit nehezebben tekertük a pedált a katonai nagykabáttól, ami népviselet volt Ji'nanban. Wu barátom, pekingi lévén, kollégiumban lakott, amit éjfélkor bezártak. Fellépéseink után rendszeresen egy fáról mászott be az épületbe az ablakon keresztül. Kaszkadőrmutatványa időnként balesettel végződött. Egyébként akkor külföldiként mindenki 'sztár' volt Kínában, egy európainak szinte mindenki utánafordult az utcán. Ujjal mutogattak ránk, és kiabálták egymásnak, hogy 'laowai, laowai' (külföldi, külföldi). Mindez nem védett meg azonban attól, hogy a műsorainkat néha ne tiltsák le. Ji'nanban a 'zenei szalonon' kívül még egy helyen tudtunk fellépni, egy hotelben, ahol többnyire módosabb és rangosabb vendégek alkották a közönséget. Ha néha a helyi vezetőknél magasabb pártfunkcionárius szállt meg, akkor mi be sem tehettük a lábunkat a hotelbe. A rockkarriert azonban ez nem törte volna ketté, mert pár évvel később egy pekingi lemezkiadó cég, a Mai Tian (magyarul: Búzaföld) szerződést kötött velünk. A stúdióba vonulás előtt azonban tulajdonosváltás történt, és semmi sem lett az egészből, pedig már a pénzt is megkaptuk. Egy állami vállalat vásárolta fel a kiadót, és a komolyzenét részesítette előnyben. Én úgyis más dolgokkal foglalkoztam, tehát nem érintett érzékenyen, hogy a lemezkiadás meghiúsult, de Wu, az énekes beleroppant. Mikor évek múltán viszontláttam, panelkonyhájában buddhista tanokat prédikált tanítványainak, de mára ő is visszatért a földi életbe.

MN: A más dolgok pontosan mit takartak?

PSZS: Kutatásokat folytattam, itthon pedig a Keleti Nyelvek Iskoláját vezettem, és az üzleti tanácsadó cégemet működtettem.

MN: Egy bölcsész hogyan keveredett az üzleti világba?

PSZS: Hazajöttem, és elkezdtem kínai tolmácsként dolgozni. Nagyon szerettem ezt a munkát, mert mindig új és új szituációkba csöppentem bele, és ezekből sokat lehetett tanulni. Tolmácsoltam kínai és magyar üzletembereknek, minisztériumoknak, egy időben a rendőrségnek is. Egyre jobban átláttam az üzleti folyamatokat, és úgy tíz évvel ezelőtt létrehoztam a cégemet.

MN: Akkor ön belelátott a magyarországi kínai kolónia maffiaügyeibe is?

PSZS: Akarva-akaratlanul is. Egy időben a magyarországi kínai maffia sajnos nagyon aktívan tevékenykedett, és látványos bűncselekményekkel tette ismertté magát. Azt azonban el kell mondani, hogy a magyarországi kínaiak között nagyon kevés volt a maffiózó, és ez a szűk kör tartotta rettegésben az egész kolóniát. A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Osztályán is gyakorta tolmácsoltam, például emberrablási ügyekben. Mostanra jelentősen javult a helyzet, a törvénytisztelő magyarországi kínaiak összefogásának és a rendőrség munkájának köszönhetően.

MN: Az elmúlt tíz évre visszatekintve milyen változásokat vett észre a két ország közötti üzleti életben?

PSZS: A két ország között jelentős a külkereskedelmi forgalom, a behozatalunk azonban nagymértékben meghaladja a kivitelünket. Volt szocialista országként eredetileg nagyon jó pozícióink voltak Kínában, de az utóbbi években alapvetően más piacok felé orientálódtunk, így a kezdeti előnyöket sajnos nem használtuk ki megfelelően. Eközben Kína mind politikai, mind gazdasági nagyhatalommá vált. Mára végre a legfelsőbb politikai vezetés is felismerte, hogy Kínával szoros kapcsolatot kell fenntartani. A pozitív irányú változás számos területen megmutatkozik. Azt tapasztalom, hogy egyre több hazai cég érdeklődik a kínai piac és az ottani befektetési lehetőségek iránt. Ugyanakkor jelentősen nőtt a kínai nyelvet tanulók száma. Az általam vezetett nyelviskolában most már nemcsak a kínai kultúra mélyebb megismerésére vágyók tanulnak, hanem üzletemberek, idegenvezetők, légikisasszonyok is. A nagy érdeklődésre való tekintettel az idén az ELTE kínai szakán elkezdtem az üzleti kínai nyelv oktatását is. Mindezek ellenére azért még most is képesek vagyunk arra, hogy egy ötezer éves kultúrájú országban a reklámanyagokban turistacsalogatóként ezeréves kultúránkat hangsúlyozzuk.

A Keleti Nyelvek Iskolájának versenyzője, Váradi Viktória
2. helyezést ért el Kínában a Nemzetközi Kínai Nyelvi Verseny döntőjében!

Részletek...

A Keleti Nyelvek Iskolájának tanára, Nahoczky Csaba a ClassFM rádió
reggeli műsorában kínaiul tanítja Sebestyén Balázst... :-)

Részletek itt...
vagy itt...

Alapítványi információk

Kínai Iránytű, kínai nyelvű információs havilapKáplár Balázs, Peking útikönyvKeleti Nyelvek Iskolája - Vizuális Műhely

A honlap fenntartója a Keleti Nyelvek Iskolája Alapítvány,
1088 Budapest, Szentkirályi Irodaház (Szentkirályi u. 8.), II em., Felnőttképzési nyilvántartási szám: 21263-2007
telefon: 30/203-8025, 70/203-7456, 30/9431-282; e-mail: Az oldalakat szerkeszti és üzemelteti a Digi-Net-Work Kft.